Hunter Valley és Port Stephens

Az eltelt két hétben jó szokásunkhoz híven csavarogtunk. Két hete meglátogattuk New South Wales híres borvidékét Hunter Valley-t némi Dionusosi élmény reményében. Nos a tervbe két hiba is csúszott. Először is én ültem a volánnál és habár a NSW "kresz" megengedi némi alkohol fogyasztását teljesértékű jogosítvány birtokában, az ember valahogy mégsem érez késztetést az ivászatra mikor tudja, hogy 170km-t a volán mögöttt kell eltöltenie. A másik probléma az volt, hogy izlelőbimbóink gyönyörűséges Magyar borokon lettek tréningezve és ez bizony rendesen feladja a leckét nem csak a legkisebb kontinens szőlő nedveinek, de minden más isteni nedünek a világon. Szóval ha az ember fia vagy lánya egyszer már megízlelte Villány csodás, testes Cabernet Sauvignon-jait vagy épp Szekszárd simogató Chardonnay-éit, akkor mutogathatnak akármit az etalon, etalon marad. Szóval az én benyomásom, hogy Hunter Valley-nak nagyobb a füstje, mint a lángja és bizony csak egy helyen sikerült finom bort kóstolni, az is Magyar, kunsági Ottonell-volt (bár nem tartozik kedvenceim közé). A pálmát a helyi rozmaringos-csillis mézes pálinka vitte el, amiből be is spajzoltunk egy butykossal. Azért persze nem volt rossz a kirándulás, hiszen a gyenguszka borok kulináris élményét nagyban fokozta a hely rockfort és camembert sajtok telt ízvilága. Összegezve Hunter Valley megér egy misét...

Múlt hétvégén szintén északnak vettük az irányt és a hosszú hétvégének köszönhetően 3 napra ellátogattunk Port Stephens-be, annak is központjában Nelson Bay-ben tudtunk megszállni. Rengeteg szépet és jót hallottunk a helyről és azt, kell, hogy mondjam, az a 2 és 1/2 óra autózás teljesen megérte. Csudaszép öblök, ragyogóan tiszta víz és pihenés pihenés hátán. Port Stephens-t hívják Ausztrália delfin fővárosának köszönhetően az öbölrendszerben élő 100-150 palackorrú delfinnek. Az idő is kegyes volt, mert habár rengeteget esett, mindezt éjszaka tette, míg napközben kellemes meleg és napsütés volt. Két nap csavargás és különböző öblök meglátogatása után az utolsó napra hagytuk a fő attrakciót a bálnalest. Tudni, kell, hogy Port Stephes földrajzi helyzete miatt az éves bálnavándorlás közel a partokhoz történik rengeteg túristát vonzva a területre. Szóval vasárnap reggel, megbeszélt időben a kikötőben gyülekeztünk, ragyogó napsütésben és szélcsendben. Mindenki mosolyog, nevetgél határozottan jó a hangulat, amit az előzőnapi látott bálnák híre is csak tovább emelt. A katamarán szépen kikocogott az öbölböl és ekkor ért mindenkit a meglepetés. Kint a nyílt vizen erős szél és többméteres hullámok, amit egy 20 perc elteltével csapó eső is kiegészített. Nem kell mondanom a sok túrista, aki a hajó orrában gyülekezett induláskor, mind elsunnyogott a tatt részre illetve a kabinba és sorra hangzott fel innen is és onnan is az a jól ismert hang, mikor az ember a reggelijét köszönti aznap másodszor. Érdekes lárvány volt, ahogy 4-5 ember egymás mellett áll a hajó oldalán a korlátnál és szinkronban etetik a halakot ordítva. No ez ment 2 és 1/2 órán keresztül. Addigra csibe és elvérzett a csatatéren és engem is elkezdett kerülgetni vuk. Mire megjöttek a bálnák (Púpos bálna azaz Humpback Whale) szinte mindenki valahol élet-halál harcot vívott saját reggelijével vagy már annak csak emlékével. Sajna fényképet nem tudtam készíteni, mert esett és mert a végén már a sok hullámzástol, szagoktól és hangoktól nekem is remegni kezdett a térdem és ha a kamera kémlelőjébe néztem már hallottam is Fekete István híres meséjéből készült film betétdalát. Amint a hajó mintegy 3 és 1/2 óra elteltével vissza kocogott az öbölbe, a szél elált az esővel egyetemben és a nap előbújt felhő rejtekéből. Szóval érdekes élmény volt. Mindenesetre ide mindenképp vissza kell menni még búvárkodni, mert a víz fantasztikus élményeket rejt itt. Itt találtok pár képet a kiruccanásról.

Üdv,
M.